Ön itt van: www.pergess.huPergető írásokANNO pisztráng!

regisztráció

Versenynaptár

Július 2019
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Hőtérkép

  • Tiszaroff 2013

    Varosikikoto 23.08.2013 12:01
    Ismét profi volt a szervezés, nagyon kitettek magukért a roffiak is! Köszönjük szépen!
     
  • Csónakos Páros Pergető Világbajnokság 2012

    Insulator 08.11.2012 05:43
    Na ez ismét egy jó beszámoló !! Még mindig GRAT a résztvevőknek. Sajna ez a pénztelen világ ezt hozza.
     
  • Pergető OB. V. forduló, Tiszafüred

    Insulator 30.10.2012 07:42
    Grat a helyezetteknek ! és valami hasonló beszámolót kellene írni minden versenyről :-)))

ANNO pisztráng!

Olvasóink értékelése:  / 3
ElégtelenKitűnő 

Winnetou gyermeke, Pisztrángokkal táncoló!

 

P1150592 resize

 

Gyerekkorom meghatározó fejlődését, a korosztályom talán legolvasottabb írói határozták meg. Cooper, Karl May indián történeteket feldolgozó regényei a mai napig kísérik az életemet. Gyerekként a Mátra egy igen vadregényes részén, Mátrafüred ritkán lakott völgyében, a Pálosvörösmartra vezető út mellett volt a szülői házunk. Még felnőttként is, de gyermekfejjel gondolkozva, tényleg úgy érezhettem, mintha megelevenednének előttem Winnetou vagy a Nagy Medve Fiai, vagy Bőrharisnya főszereplőinek élete.

A házunkat északi oldalról egy patak határolta, ami a közel két hektáros kertünket teljesen ketté osztotta. A patakot az északi oldalon egy igen meredek domboldal terelgette, mely egy ritkás hegyi legelőbe váltott át, ligetes akácerdővel. Az állatok egyre csökkenő számával a legelő szerepe teljesen megszűnt, így ez a kissrácok hadiösvényének kiinduló bázisa lett. Minden héten átépítettük a táborunkat rajta. A szomszédos település hasonszőrű fiai sokszor intéztek támadást a táborunk ellen. Volt ott minden: zöld szilvával vagy csipkebogyóval történő csúzli csata, de nem voltak ritkák az ölre menő küzdelmek sem. Persze a csaták után mindenki visszavonult a saját bázisául szolgáló táborhelyére, és kezdte tervezgetni a következő cselszövést. Közvetlenül a házunk előtt haladt el a völgyet átszelő út, melynek a másik oldalán- a völgy déli oldalán- egy igen öreg, több száz éves erdő húzódott. Gyönyörű megkorosodott fáival, igen gazdag vadvilágával, maga volt a kincs. Nem is lehetett volna másként egy ilyen inger gazdag környezetben, minthogy a játszóterünk maga a természet volt. A hidegebb időkben az erdőt jártuk és vadakat kergettük, vagy gombát szedtünk. Télen a szánkózás, síelés volt a fő csapásirány. Az indiános könyvekből megtanultuk a nyomolvasást, a vadak becserkelését, és persze némi túlélési praktikát. A nyári szünidőben pedig ott volt a patak.

 

P1000099 resize

A könyvek történései hatására persze mi is megpróbáltuk magunkat ellátni élelemmel. Ez volt a mindennapi cselekedetünk fő tevékenysége. Mondhatni mindent megkóstoltunk ami a természetben megtermett. A nagyobb srácoktól megtanultuk a patak igen gazdag rákállományának a megszelídítését. Egyedi módszert dolgoztunk ki a megfogásukra: puszta kézzel benyúltunk a ráklyukakba és ha megéreztük a tulajdonost, akkor megpróbáltuk kihúzni onnan. Egész kis koromban elsajátítottam már ezt a technikát. A nagyobb suhancok csak akkor vittek magukkal, ha vittem helyettük a moslékos cin vedret amibe a zsákmányt tettük, mert az már egy komoly rákásznak alantos munka lett volna. Ha találtak olyan ráklyukat ahova az ő kezük már nem fért be, akkor nagy kegyesen megengedték, hogy én - mivel kisebb volt a kezem-, megpróbáljam kipiszkálni a lakót. Öt-hat éves koromra már igen nagy tapasztalatokra tettem szert a rákászás terén. A vedercipelésben úgy megerősödtem, hogy szerintem korosztályom kiemelkedő gyúrósának számítottam, persze ha tudtuk volna akkor a szó jelentését. Elkezdhettem az önálló rákászás felé kacsintgatni. Persze oda kellett figyelnem, hogy az idősebb suhancok ne vegyék észre az önállósodásomat, mivel ezzel rontottam az Ő esélyeiket. A patak az út mentén csörgedezett, végig a völgyben. Így én nem használhattam a rákászásaimkor az utat közlekedésre, hanem az erdőben kellett mindig bujkálnom, nehogy meglássanak. Volt ennek üzleti vonzata is, mivel nagyobb fogások esetén a srácok a zsákmányt elcserélték a felnőttekkel dinnyére, gyümölcsre, vagy halkan jegyzem meg, borra. Tehát igazi kereskedelmi eszköz volt a rák, erre pedig nagyon vigyáztak. Talán két év bujkálása után már kezdtem felvállalni az önálló rákász szerepét. Talán a nagyobb suhancok is beletörődtek ebbe, de az igazság az, hogy szerintem már jobban érdekelte őket, hogy mit rejteget a leányok szoknyája, mint a rák. Én már ekkor, mint a terület rangidős rákásza, a hetedik-nyolcadik éveimet tapostam, fel voltam készülve mindenre. Az egész patak az enyém volt. Nyáron legszívesebben benne aludtam volna. Ez volt az igazi adrenalin. Csak a völgyben lévő, mintegy 1,5km-es szakaszt használtam rákászatra. Egyre több tapasztalatot gyűjtöttem és már gazdálkodtam a rákokkal. Nem fogtam ki az összes zsákmányt, az ikrás vagy kis rákokkal lévő egyedeket visszahelyeztem a vízbe. Voltak időszakok amiket ki is hagytam, hogy nagyobbra nőjenek az egyedek. Azokban az időszakokban amikor nem rákásztam, azért nem távolodtam el a pataktól, hanem az egyéb ott lakó állatokra koncentráltam.

P1000739 resize

Persze hamar felfigyeltem a patakba lévő halakra. Mi kőfúróknak hívtuk őket. Most már tudom, hogy ezek voltak a kövicsíkok. Fogtam közülük igen szép 15-20cm-es példányokat is. Nagyon jó reflexekre volt szükség, mivel kézzel kergettem ezeket az igen gyors kis élőlényeket. A halak keresgélésére fordított időm során többször láttam nagyobb egyedeket, de ezek a halak olyan gyorsak voltak, hogy csak a megvillant árnyékukat vettem észre. Nem tudtam mik lehetnek, de valahol éreztem, a cél az, hogy megfogjam őket. Nem is nagyon mondtam a többi srácnak, titkoltam a tapasztalatokat. A szüleim világosítottak fel, hogy régebben ebben a patakban pisztrángok is őshonosak voltak. Az Ő gyerekkorukban igen szép számmal lehetett fogni. Igaz csak kézzel vadásztak a halakra. Persze volt kivétel! Jenő-bácsi. Szüleimet faggatva kiderült, hogy a második világháború elhaladtával, Jenő bá bizony kézigránáttal halászott. Sajnos ennek lett az áldozat. Egy félresikerült halászatkor a kezében robbant fel a gránát. Szeme világát és mindkét alkarját elvesztette. Egyébként Jenő bá kint élt a vadonban, és onnan gyalog jött be a faluba, hegyen völgyön át. Sokszor megcsodáltam, ahogyan tájékozódott a természetben, szinte felfoghatatlan volt, nem akartam elhinni, hogy nem lát. De térjünk vissza az újabb célok felé. Adottak voltak a pisztrángok. Megfigyelésem alapján csak a nagyobb esőzések után, amikor a kis patak rohanó, morajló, dübörgő fenevaddá nőtte ki magát, akkor lehetett megpillantani egy-két árnyat a mélyebb részeken.

P1000088 resize

De egyszerűen a közelükbe sem tudtam kerülni. Ha megtaláltam egy olyan helyet, ahol óvatos megközelítéssel megláttam a keresett villanást, akkor ott több időt is eltöltöttem a megfigyeléssel. A tapasztalatok arra utaltak, hogy nagyon jól látnak, több tíz méterről is észrevették az óvatlan embert. De ez mind csak sejtés volt, mivel teljes egészében még egy halat sem tudtam megfigyelni. Mindig csak egy villanás és kész. Nyoma veszett! Az indiános olvasmányaimban már sokszor olvastam, hogyan fogták kézzel meg a halakat. Többször elolvastam ezeket a részeket és felkészültnek éreztem magam a megfogásukra. Na de hiába próbálkoztam, nem volt semmi siker. Történt egyszer, hogy egy nagyobb rák beosont a szemem láttára az egyik padman alá a gyökerek takarásába. Mivel nagyon jól ismertem a helyet, tudtam, hogy csak úgy tudom megfogni, ha mindkét oldalról közelítek a kezemmel. Persze ehhez jószerivel bele kellett feküdnöm a vízbe és két oldalról benyúlni a kezemmel, lezárva mindkét menekülési útvonalat. A gondolatot tett követte. Belefeküdtem a vízbe, szinte a fejemet is bele kellett dugnom, hogy a két kezemet két oldalról betudjam dugni a járatba a gyökerek alá. Szép óvatosan próbáltam két oldalról közelíteni, de nem értem el a járat végét. Még egy próbálkozást megér a dolog, gondoltam magamba. Csak hát teljesen a víz alá kellett merülnöm ahhoz hogy beljebb érjen a kezem. Így is cselekedtem. Már majdnem összeért a két kezem, amikor egy testhez ért a jobb kézfejem! Gyors fogóreflex és ráfogtam a nagy rák testére. Csak hát ez sokkal puhább volt az eddigiekben megszokottakhoz képest, még nem érzett sikamlóságot éreztem. De ebben a pillanatban irtózatos erővel kitépte magát és kicsúszott a tenyeremből, és neki ütődött a bal kezemnek. Úgy megijedtem, hogy szinte alig tudtam kitépni a kezem a lyukból. A szívem szerintem egy pillanatra elhagyta a testemet. A rémület, ami áthatolt rajtam, teljesen lebénított, le kellett ülnöm az ijedelemtől. Még hosszú percekig zihált a testem. Nem értettem mi történt? Talán egy erdei sikló, vagy vízi sikló lehetett? Az idősebbek - mikor még csak a vödröket cipeltem- mindig ezzel riogattak. Lehet hogy ez történt? Gyorsan elhagytam a helyet és meg sem álltam hazáig! De csak gyötört a gondolat, és a letisztult események újra meg újra végigfutottak a képzeletemben. Mi van ha Pisztráng volt? Tettem fel a kérdést magamnak. Ezt az érzést a mai napig nem tudom elfelejteni. Az egész nyaramat ennek a tudatában rákásztam végig, de nem ismétlődött meg újra. Pedig szinte minden alkalommal megnéztem ezt a helyet, de hiába. Elkezdődött az iskola. A véndiákok kemény negyedik szemeszterét kezdtem taposni az alsó tagozatosak között. Még nem tanultunk biológiát, de nagyon szerettem volna megnézni legalább képen a pisztrángot. A biológia tanár Hornyánszky tanár bácsi volt az iskolánkban. Igen tekintélyt parancsoló, már a hatvanas éveiben járó tanárként tiszteltük. Jelentkeztem is a játék szakköre, mivel ezt is a Hornyánszky tanár úr tartotta. Addig-addig settenkedtem körülötte, míg nem bírta tovább, és megmutatta a pisztrángot képről. Ez volt az első nagy találkozás.

P1000725 resize

Nem akartam elhinni, hogy egy ilyen gyönyörű teremtmény él az én kis birodalmamban. Mit, hogy él? Egy pillanatig a kezemben tartottam. Napokig nem tudtam aludni. Minden nap a patak mellett bandukoltam az iskolából haza, szinte minden zugba betekintettem, hátha meglátom megint a villanást. De nem volt szerencsém. A késői vénasszonyok nyara nagyon kellemes időt hozott ez idő tájt. Igaz, meztelen már nem volt jó a patakban gázolni, de a partról is megtudtam fogni a rákokat, na meg bíztam benne, hogy megint megérzem a sikamlós testet. A kertünk végén a patak átvált a völgy déli oldalára, és keresztezi az utat. Ide építettek egy igen komoly betonhidat a közlekedő autók szánára. A híd alatt igen mély vizet lehetett találni. A felgyorsuló víz egy gödröt alakított ki. Nagyobb esőzések után ebbe a gödörbe sok rákot hozott bele a hömpölygő áradat, kimosva őket az eredeti élőhelyükről. Sok rák is elpusztult ilyenkor, mivel az áradat a nagyobb köveket is görgette magával, és az alattuk megbújó rákokat ezek a megmozduló kövek egyszerűen agyonnyomták. Egy ilyen megáradás után - persze ezek az áradatok sokszor csak egy két óráig tartottak- lementem a híd alá szemrevételezni a rákokat. Itt nem lehetett megfogni őket kézzel, mivel nagyon mély volt a víz és nem is a lyukaikban laktak, hanem csak időlegesen tartózkodtak itt. Egy spárgára kellett valami konyhai hulladékot kötni és belógatni a mély vízbe. A rákok egyből oda sereglettek a kaja miatt, és belecsimpaszkodtak a húscafatba. Szép óvatosan ki lehetett emelni őket a kajával együtt. Ezt terveztem most is. Már fogtam pár kisebb rákot, melyet elképzelésem szerint visszatelepítettem volna az eredeti lakóhelyükre, amikor megláttam a csodát. A híd árnyékából egy lassan mozgó torpedó úszott ki a napfényre. A tükröződő vízfelszín alatt egyből el is veszítettem a kontaktust vele, de hamarosan láttam, hogy visszasodródik a híd árnyékába, a mélyebb vízbe. Rövidesen megint megjelent egy árny, de ez már sokkal hosszabb és erősebb volt. Mivel felettük álltam a híd korlátjára támaszkodva, nem vettek észre. Pisztrángok, semmi kétség, tudatosult bennem. Eljött az én időm! Szintén az indián regényekben olvastam, hogyha megtalálták a halak búvóhelyét, a patakot gyorsan elrekesztették a hely felett és alatt, így a halak nem tudtak elmenekülni. Könnyebb volt megfogni őket. Gyorsan cselekedtem.

P1020955 resize

A hídtól felfelé vagy húsz méterrel építettem a kövekből gátat. Azért felette, mert azt már tudtam - a megfigyeléseim alapján-, hogy mindig felfelé menekülnek az árnyak és ez nem lehet véletlen. Utána megépítettem az alsó gátat is. Gyorsan hazarohantam egy kosárért, mivel más eszköz nem állt a rendelkezésre, mely alkalmasabb lenne egy mélyebb rész meghalászására. Közben csatlakoztak hozzám a unokafivéreim, mivel Ők éppen nálunk voltak. Ők már tapasztalt öreg rókák voltak a patakjárásban, csak hát a szoknya alatti területek felkutatása már teljesen lekötötte az energiáikat. De most adódott a szituáció és kíváncsiak voltak a fejleményekre. Bementem a patakba a kosárral a kezembe. Nem gondoltam, hogy ilyen mély a víz, mivel már az elején megmerült a csizmám. Elkezdtem alulról felfelé haladva a kosárral szűrni a vizet, közben a lábammal terelgetni mindent a kosár felé. A vízmélység minden elképzelésemet felülmúlta, volt ahol derékig merültem. Persze teljesen felöltözve, mivel erre nem számítottam. De az adrenalin működött és egyáltalán nem érdekelt, ha csak az nem, hogy a nagyobbak végig cinkeltek. Egyszer csak éreztem, hogy valami neki ütközik a kosaramnak. Gyorsan kiemeltem, persze amennyire tőlem tellett. Megtörtént amiről már annyit képzelődtem, oly sokszor elképzeltem! Egy hatalmas hal teste vergődött a kosárban. Ijedtemben vagy reflexszerűen, minél hamarabb a partra szerettem volna vinni. Mindössze három lépés volt a part. A második lépésnél egy kő kigurult a lábam alól és bekövetkezett a tragédia. Hassal belevágódtam a vízbe és közben a hal a kosár 10 cm-es peremén keresztül kiugrott. Pedig megvolt! - győzködtem a többieket. Látták ők is. Csurom vizes voltam, szinte vacogtam. Pedig nem volt túl hideg, de szerintem az ideg dolgozott bennem. Az egyik unokatestvérem hazaszaladt egy nagyobb kosárért, én meg megvártam a vízparton. Szörnyen csalódott voltam. De nem volt időm gondolkodni, gyorsan megérkezett a kosár. Megint megpróbáltam és már az első húzáskor meglett az első pisztrángom. Gyönyörű volt! Csodálatos színezetű sebes pisztráng. A mai napig csodálom ezt a halat, már-már szinte rajongással. Leg szívesebben ott maradtam volna vele a parton. De nem volt időm rá, mert a többiek visszazavartak, hogy csináljam tovább, mert van még ott több is. Igazuk is lett, még sikerült fognom kettő darabot. Az egyik akkora volt, hogy a sokat látott idősebb srácok is megsüvegelték. A szokásos moslékos vederből a fele kilógott. Most így visszagondolva lehetett vagy 60cm-es. A zsákmányszerzés öröme, vagy a beteljesedett vágy, de teljesen elvarázsolt az érzés. Mai napig keresem ezt a horgászataim során, és szerencsére sokszor azonosulok ezzel az érzéssel. De meglett a nagy hal, és az elkövetkező években egyre több időt szántam a sebesek kergetésére. Voltak is sikereim, de legfőképpen a kisebb egyedek kerültek a kezem ügyébe, mivel többet már kosárral nem halásztam rájuk. Persze a szoknyák alatti kutakodás tudománya engem is jobban felcsigázott ifjú koromban, és feledésbe került a kis patak a benne lakó csodálatos élőlényekkel. A pisztráng a mai napig szívem csücske! Egy vadvízből megfogott egyed, mindent felülmúl. Maga a gyönyör, a tökéletesség! Akár csak az alábbi kép, mellyel jelzem, hamarosan itt a tavasz!!!

P1000108 resize