Előre megbeszéltük, hogy mindenki a maga számára legjobban ismert csalikkal tesztel, hátha nagyobb eséllyel tudjuk  így kideríteni, mit eszik a hal. Nekem a támolygók jutottak, Kállai P. körforgózott, Kovács T.-nak a gumik, valamint a wobblerek maradtak. Balinra nem számítottunk a lehűlő sekély vízben. Radarozva a pályán, kevés helyen találtunk 1,5m -nél mélyebb vizeket. Jellemzően inkább a méter körüli vagy kisebb vizek jellemezték a pályát. Nem ragadtunk le egyes jónak ítélt helyeken, hanem próbáltuk bejárni a pályát. Kisvártatva egy az előzőhöz hasonló nádöbölben meglett a második csukám és szintén gipo támolygóra. Ennek már fele a sem tréfa. Két hal ugyanarra a csalira és a többieknek semmi kapás. Ez nem lehet véletlen.  Közben hellyel-közzel összefutottunk a többi vizet vallató csapattal, és mindenkinek volt már megfogott hala. Az előzetes jóslatok, miszerint kevés hal van a pályán, nem látszottak beigazolódni. Tovább keresgélve a vízterületen egy nagyon sekély részre tévedtünk. A csalikkal többször elakadtunk a víz alatti nádcsonkokban. Az egyik ilyen leakadáshoz érve Kovács T. kollega sugdosására lettünk figyelmesek. „süllőt lát a csónakunk mellett” , megvallom azt hittem képzelődik. De mi is tüzetesen megnéztük és valóban, egy szép süllőtest körvonalai rajzolódtak ki a kristálytiszta vízben. Gyorsan egymás után 4-5 darabot vettünk észre a csónak körül. Kállai P.-nek sem kellett több, az éppen aktuális körforgójával az egyik napozó vagy éppen pihenő süllő elé dobott. Szinte a megindítás pillanatában a halunk vehemensen megtámadta a villantót, Peti egy kicsit tétován, de bevágott. Halának az 5m-es zsinóron nem sok esélye volt.

A többi hal pedig, mely körülöttünk volt, ügyet sem hederítve a kis csetepatéra, maradt a helyén.  Egyszerűen nem riadtak el az 50cm-es vízben, mely számomra hihetetlen volt. Tovább nem is riogattuk őket, csak reménykedtünk benne, hogy a verseny napján is ott lesznek, ezért gondosan megjelöltük a helyet. Most már tudatosan kerestük őket. Sikerült is még 3-4 helyen találni a sekély vízben hasonló kolóniát. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy ránk sem hederítettek, ha netalán megriadtak, akkor is csak 1-2 métert voltak hajlandóak elmozdulni. Még sikerült egy csukát zsákmányolnom az előzőekben leirt módszerrel, így a versenyre kialakult a taktika: Nádöblök meghorgászása gipo támolygóval, odafigyelve, hogy túlzottan ne közelítsük meg az öblöket. A tiszta vízben sok elugrást vettünk észre. A másik eredményesnek ítélt módszer a süllők vizuális megkeresése és kapásra bírása. Mind a két módszer eredményesnek ígérkezett. Kora délután abbahagytuk a versenyhelyszín vallatását, gondolván most már ismerjük a területet. Ez hiba volt, a versenyen majdnem végzetes lett számunkra. A rezidenciánk felé haladva, megálltunk a dinnyési kikötő előtti kotráson horgászni. Innen is sikerült egy 3kg-os  csukát kifognunk, valamint egy 1,5kg-os süllőt. Jó érzéssel kötöttünk ki a kikötőben. Szinte minden csapatnak sikerült halat fognia, akik az edzés napon kint voltak a vízen.

Akklimatizálódás, Péntek:
Rövid leszek! Ezen a napon a versenypályán már nem lehetett edzeni. Barangolásra adtuk a fejünket és egy kellemes pecát terveztünk. Sikerült olyan eldugott sügéres pályát találnunk, ahol hárman, közel 100-150 sügeret zsákmányoltunk.

Tesztelésre kiváló volt, lehetett tesztelni a csalikat. A mikrogumik vertek minden más csalifélét. Délidőben kikötöttünk a szúnyog szigeten ebéd reményében. Pechünkre a csárda be volt zárva. Ha már ott vagyunk, megnéztük az ottani kikötőt. A látvány szívet melengető volt, a víz púpos volt a kishalaktól. A csónakok alól termetes sügerek riogatták a kishalakat. Hosszú időn át csak csodáltuk Őket. Az álomból felocsúdva elindultunk a Dinnyésháti kikötő irányába, mivel a vacsora elkészítése a mi feladatunk lett volna az estére megérkező Mátrai Pergetők népes táborának. Az aksink nem így gondolta. Még szerencse, hogy Elek Gyuláék időben megérkeztek a szállásra és Ök elkezdték a műveleteket.

Majdnem sötétre értünk be. A kiadós vacsora után a többség időben nyugovóra tért. Persze mint mindig, most is voltak hajnalig dorbézolók.

Verseny, szombat:
Nem túl korai kelés az egyébként szerintem minden igényt kielégítő MOHOSZ tanyán. Irány a regisztráció. A formaságokon hamar túlestünk, 2. rajtszámot húztuk. Több mint kecsegtető. Gyorsan el is döntöttük, irány a süllőtanyák felé. A versenyhelyszínre történő  motorozás közben, mely  közel  ¾ órájába került az egész mezőnynek, szerintem már sokan feladták a versenyt.

Az egyszerűbb akkumlátorok nem bírják az ilyen nagy igénybevételt. A versenybírók megálltak az indítási ponton. Mikor megérkeztünk, a döbbenet kiült az arcomra és meg is kérdeztem, hogy biztosan innen akarják-e indítani a mezőnyt. A válasz sajnos igen volt. A hely abszolút nem volt ismerős számomra. Kis pánik tört ki csapatunkon, mert így nem fogjuk megtalálni a megjelölt helyeket. Gyors taktikai megbeszélés és a csukák mellett döntöttünk. Keresünk nádöblökkel tarkított helyeket és a bevált módszerrel csukázunk. Kovács Tomiék is hasonlóan jártak, Ők sem tudták betájolni magukat. Sok gondolkodási időnk nem volt, mivel másodikként indítottak bennünket. Az iránynak az északkeleti irányt tartottuk, mert ott sejtettük a helyeinket. Hát sajnos nem találtuk meg. Ekkor az egyik nagyobb vízterületről egy evezős csónakos igyekezett a Szúnyog szigeti kikötő felé, mi pedig a nyomába eredtünk. Abban bíztam, hogy kivezet a kikötőbe és ott a tegnap látott rengeteg fehérhalat dézsmáló ragadozókból elcsíphetünk egy párat. Az elmélet nem is tűnt rossznak, csak hát azok a fránya pályakijelölők keresztbe húzták a számításainkat. A kikötőbe vezető csatorna bejáratába ki volt téve a versenypálya vége tábla. Na Bumm! Minden mindegy alapon úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk a csatorna környékét, ezért lesúlyoztunk. Közben Takács Laciék megérkeztek és nem messze lekötöttek, majd megnyugtattak, hogy jó helyen járunk, Ők az előző versenyen az összes halukat ezen a környéken fogták. Kovács Tomiék egy tőlünk keletre fekvő nádöblökkel tarkított részt vettek birtokba. A verseny indításáig még volt néhány percünk. Így nézegettük a vizet. Egyszer csak Peti szinte félve mutatott egy pontra, mert tőle pár méterre egy süllő körvonalai rajzolódtak ki. Ekkora mázlit! A pulzusom felszökkent 200-ra. Peti gyorsan feltette a fehér Meps 2-est, és szinte tüzelőállásban várta a verseny kezdetét jelző dudaszót. Megtörtént. Az első dobás túl messzire ment. Feszülten figyeltem csapattársam ténykedését. A második túl közelre, a süllő orra elé esett le a villantó pár centire, vagy mégsem? Az iszapba belefúródott villatót Petinek ideje sem volt megemelni, mert még az iszapban leverte a süllő. Ha nem látom, nem hiszem el!  Gyors szákolás, megvan az első halunk. Gyorsan körbenéztem látta-e valaki, de szerencsére senki. Nem jó, ha túl sokan rájönnek az elején a technikára. Megbeszéltük, hogy csak később mérlegeltetjük, nehogy sokan ránk álljanak. Maradtunk a helyünkön, erőltettük a torkolatot. Egy jó félóra után mikor éppen váltani akartam, a nyílt víz felől twiszterre koppintós kapásom volt, reflexből bevágtam. Petinek jeleztem, hogy gyorsan a szákot, 0,14 monóval horgásztam. Meglett a második halunk is. Szintén süllő, olyan kilós forma. A mérlegelő hajó nem messze tőlünk mérlegelt az egyik csapatnál, így jeleztük számukra, hogy nálunk is szívesen látott vendégek. Közben arrébb álltunk, hogy ne lehessen beazonosítani fogásaink helyszínét. Rádión beszéltem a többi csapattal, a Kovács-Kürti páros már a harmadik csukájuknál tartott, ez igen. Tehát a csukás taktika is működött. A többi csapatunk még hal nélkül küzdött. Mérlegelésünket látva több csapat is kezdett a közelünkbe helyezkedni. Csak alibiből elfoglalt helyünket körbevették, az elterelés sikerült. Mi pedig, mint aki jól végezte dolgát, elindultunk a csukákat keresni, bízva abban, ha a többiek feladják, vissza tudunk állni az eredeti helyünkre. Szerintem nem haladtunk el 300m-t, mikor Peti az egyik átjáró előtt Állj meg!- Állj meg! felkiáltással akarta a csónakot lefékezni. Elektromotorral ez nem is olyan egyszerű. Mikor szétnéztem, a vízben alattunk legalább 5db süllőt láttam. A súly letétele sem zavarta őket. Egyébként ezen az átjárón, előttünk már legalább 20db csónak áthaladt, de a halakat ez legkevésbé sem zavarta. Megpróbáltuk csalijainkat a halak látóterében elhúzni. Abszolút immunisak voltak a csalijainkra. Ha már nagyon unták a csalik látványát pár métert odébb álltak. Mi is kénytelenek voltunk tovább állni. Keresgettük a csukákat, de nagyon alacsony hatékonysággal.
Közben Kovács Tomiék megfogták a 4. csukájukat. Hallomásból tudtuk, hogy az Algailer –Schlotthauer párosnak 2db hala van. Több csapatnál mérlegeltek 1-1db halat. Nem tudtunk megnyugtató előnyre szert tenni. Megint úgy döntöttünk, hogy visszaállunk a süllők keresésére.  Nagyon óvatosan a nádszéleket vizsgáltuk, többen nem értették mi a fenét szédelgünk a sekély akadós vizeken. Kitartásunkat egy süllő látványa jutalmazta. 10m-re lekötöttünk tőle. Sajnos rosszkor. Medgyasszay  Csabáék pont előttünk a süllőnk hátán motoroztak át egy sekélyebb rész felé. Ezt a halunk már nem viselte el, kereket oldott. Megpróbáltuk a területet meghorgászni. Rövid időn belül Petinek lett két kapása, de sajnos egyik sem akadt. Nagyon feldühítette magát, és a harmadik kapására már dühből reagált. A halat megakasztotta, de sajnos a szákolás előtt a csónak közelében farkával integetve távozott.  Nem telt bele két perc és én is hasonlóan jártam. Mindkét halunk annyira szájszélbe volt akasztva, hogy a csónak közelségét megérezve, kivédhetetlen menekülésbe kezdett. Ez sajnos a verseny hátralévő részében jellemző volt. Legalább 4-5 halat vesztettünk el így szákolás előtt. Egy dobástávolságnyit arrébb álltunk. A szerencse megint Petinek kedvezett, megfogta 3. halunkat, egy 1,5kg-os süllőt. Kép: Itt találkoztunk először a Virágh-Zakar párossal, Ők is találtak süllőket, de amikor észrevették őket, a halak szétugrottak és nem tudtak fogni belőlük. Közben a közelünkbe érkezett az egyetlen női páros Elekné-Tóthné páros, még nekik sem volt haluk. Túlértünk a verseny kétharmadán. Megtudtuk, hogy a Varga- Tarsoly párosnak is van már hala, a Weidel-Ferinczi párosnál is jártak már a mérlegelők. Mindkét csapattal versenyben voltunk, de éreztük, hogy a 3db halunk nem nyújt nagy biztonságot a dobogós helyezéshez. Pedig kezdéskor de kiegyeztem volna ilyen fogással! Na de fel a fejjel! Átálltunk megint egy dobásnyit. Én kísérletképpen a mélyebb vizeket kezdtem vallatni, még Peti a partszéli sekélyebb részeket. Vízközt húzott körforgómra brutális ütést kaptam, de sajnos nem akadt. Peti szerint biztos csökbe húztam. Negyedik dobásra megint hatalmas ütés, és megint nem akadt. Nem adtam fel és a harmadik kapásra meg lett a tettes. Mondanom sem kell, megint süllő. Na de egyáltalán nem bántam. Sajnos az idő rohant és már csak fél óránk volt hátra a verseny végéig. Közben megkaptuk a lesújtó hírt, hogy az Algailer –Schlotthauer párosnak 4-5db hala van, a Szegedi-Péli párosnak is több halat sikerült zsákmányolni. Ettől féltünk. A vetélytársak is jól szerepeltek. Talán egy kicsit  gyengébb teljesítményt nyújtott a összetettben nagyon vezető Farkas-Elek páros, nekik még nem sikerült halat fogni. Persze Ő nekik 1db bármilyen értékelhető hal is elég az összetett dobóhoz, és még volt idejük. Gyors döntés, helyet váltunk. Kimegyünk a Kovács-Kürti páros által meghorgászott csukás pályára, mivel Ők már 6db csukánál jártak. Eddig ezt a részt nem is láttuk, tele nádöblökkel, eszményi csukás pálya. Szerencsére mindenki elhagyta ezt a részt, csak Medgyasszay Csabáék keresgélték velünk itt a halakat. Tíz perccel a vége előtt átmotoroztunk egy átjárón, a tiszta szélcsendes vízen hihetetlen volt a látvány, alattunk legalább 10-15db süllőtt láttunk, pedig itt a víz mélyebb volt. Olyan gyorsan történtek az események, hogy lassítani sem tudtam zavaromban. Túlszaladtunk 20m-t a helyen. Már nem volt időnk helyezkedni, a súly fékezett meg bennünket. Egyből elkezdtük vallatni a vizet. A nyerő körfogómra szinte egyből kapásom volt, de sajnos a halam menet közben lemaradt. Következő dobásra beakadtam, nem tudtam kiszabadítani, ezért úgy hagytam beakadva, elővettem a másik botomat. Már a csali cseréjével sem bajlódtam, egy 5-ös ezüst mepssel dobtam, és a második dobásra megakasztottam az utolsó halamat. Az erős felszerelésnek köszönhetően másodpercek alatt a szákban volt a halam. Azonnal hívtuk a mérlegelőket, mivel 2 perc volt még hátra a versenyből. A dudaszó után jóleső érzés fogott el bennünket, mert minden összejött. Ritkán adódik, hogy ennyire megvalósítható a kidolgozott taktika. Kifelé motorozás közben volt időnk a többi csapattal is beszélgetni. A mezőny nagyobbik része vonókötélen végezte. Körvonalazódtak a helyezések, a velünk versenyben lévő csapatokat megelőztük, innen már csak az volt a kérdés hogy az érem milyen színű. Persze a kikötőbe érve Takács Laci már fejben kiszámolta az eredményeket, Ő benne meg lehet bízni, hamarabb tudja az eredményeket, mint maguk az értékelők.

Nem lehet azt mondani, hogy egyszerű volt a 3 fordulót egyenletes teljesítménnyel végig horgászni, de most is bebinyosodott, hogy a hosszabb sorozatok esetén belefér egy kisebb kisiklás. A mi győzelmünkhöz- valljuk be őszintén- a versenytársak utolsó fordulóban nyújtott gyengébb szereplése is hozzájárult. Nagy mázlink volt, na de azért tettünk mi is érte. A szerencse nem zárható ki, és ha minden mutató egyfelé áll, az eredmény sem marad el. Köszönet minden segítőnknek, különösen a Mátrai Pergetők csapatainak, akik az egész versenysorozat alatt hasznos információkkal láttak el bennünket. 

Dávid Ferenc